2010. június 27., vasárnap

A KÖZÖS ÉLET KEZDETE

Diákok voltunk még, amikor megismerkedtünk a férjemmel.
 Egy éve dolgozott, amikor összeházasodtunk. Én éppen 20 éves voltam, ő 25.
 Én akkor végeztem el az I. évet az egyetemen. Régi vágyam volt, hogy magyar szakon tanulhassak, boldogan éltem a diákéletet. Nem változott ez azzal sem, hogy férjhez mentem.
 Apám konzervatív ember volt, véleménye szerint ha valaki megnősül, tartsa el a feleségét.
Mondhatni a férjem taníttatott ki. Segítségül, útravalóul azt kaptuk a szüleimtől, hogy a lakás egyik szobáját -ahol egyébként addig albérlő lakott- a rendelkezésünkre bocsájtották, annyi lakbérért, amennyit az addigi albérlő fizetett. Az ösztöndíjam mellett mindenféle alkalmi munkát vállaltam: voltam üzemi könyvtáros, felméréseket végeztem a rádió Közvéleménykutató Osztályának, még tanítványokat is vállaltam, így egész szépen megéltünk.
A lányom megszületéséig úgy éltünk, mint a diákok. A férjem beiratkozott esti tagozatra a Műszaki Egyetem Gyengeáramú karára (egyébként gépészmérnökként végzett), én esténként az Egyetemi Színpadon töltöttem az időmet, s amíg a színjátszókkal (Universitas Együttes) próbáltam, ő a filmklubba járt. Időnként összefutottunk és együtt néztünk meg egy-egy filmet vagy előadást az Egyetemi  Színpadon.
A szobánkat az otthonról vagy a nagymamáéktól kapott (kiselejtezett) bútorokkal rendeztük be, dohányzóasztalt és könyvespolcot a férjem készített.

A könyvespolcunknak kivételesen nagy sikere volt! A szoba egyik falát vastartókkal szerelte fel, a polcokat pedig seprűnyélből készítette. Folyamatosan készültek a polcok, amikor volt egy kis pénzünk, vettünk 6 seprűnyelet. A születésnapomra is azt kértem ajándékul. Apám eleinte nem tudta mire vélni a dolgot.
Mivel a barátaink nagyrésze kollégiumban, vagy albérletben lakott, szívesen jöttek hozzánk, így rendszeresen társaságban éltünk és nagy művészeti, filozófiai vitákat folytattunk, néha reggelig capitaiztunk, sőt még bridzselni is tanultunk.
Egyszer a csoporttársaimmal Lengyelországba mentünk autóstoppal és az ottani diákok nagyon szívesek voltak velünk, ezután rendszeresen jöttek hozzánk ingyenszállásra. Előfordult, hogy hatan is aludtak nálunk hálózsákokban.


IV. éves voltam az egyetemen, amikor olthatatlan vágy támadt bennem egy gyermek iránt. A szüleimmel közös lakásunk már nagyon lepusztult állapotban volt (nekik sem volt pénzük a tatarozásra), ezért anyám kigondolta, hogy válasszuk ketté a lakást, erre adnak kölcsönt. Mivel azonban induló tőkénk sem volt, háromfelé választottuk, egy garzonnyi részt eladtunk belőle, erre vettük fel a kölcsönt. Mire a lányom megszületett, készen is lettünk az építkezéssel, önálló lakásban fogadtuk az újszülöttet.


Sok zsíroskenyeret megettünk, mégis azt hiszem, ez volt életünk legszebb három éve.

2010. június 1., kedd

ICA NÉNI KARRIERJE

Ica néni, a cselédből lett szövőlány az induló szocialista rendszer ideális kádere lett.
Beléptették az MSZP-be és gyorstalpaló vezetőképzésre iskolázták be. Néhány évig működött akkor egy 3 éves "főiskola", amelynek a Belkereskedelmi szakára vezényelték.
Nem ment könnyen a tanulás az esti polgári iskola tudásanyagával, de Ica néni nagyon szorgalmas volt, elvégezte a belkereskedelmi szakot.
Ezután a Csepel Művekhez helyezték el, ahol a gyár összes konyhájának (sok volt belőle!) az igazgatója lett. Minthogy a konyha területén otthonosan mozgott, hamar elsajátította a tömegétkeztetés normáit, feltételeit is. Nehéz volt akkor megfelelő ellátást biztosítani, mert bizony nagyon hiányos volt az "alapanyag ellátás"! Ez volt ugyanis a beszolgáltatások kegyetlen időszaka. De Ica néni mindenáron megfelelő étkeztetést akart adni a munkásoknak! Sokat kellett vitatkoznia, kilincselnie ezért. A konyhák személyzetével is meggyűlt a baja, mert -mi tagadás- ők úgy oldották meg a gondjaikat, hogy vitték a konyháról, amit csak lehetett. Ica néni soha egy szem krumplit se vitt haza, pedig megtehette volna. Gondolom, ki is nevették a háta mögött.

Azután egy volt kolleganője bevitte maga mellé a központba párttitkárnak. Nem független párttitkár lett, hanem az ellenőrzési osztályon dolgozott, járta az országot, s e mellett látta el a párttitkári teendőket. És nagyon szenvedett! Nem értett ő sem az ideológiához, sem a szép szavakhoz, egyenesen irtózott a nyivános szerepléstől. Mégis fegyelmezetten csinálta évekig.

Közben férjhez ment egy autóbusz-szerelőhöz, ezért segítséget kért, hogy önálló lakáshoz juthasson. Mint kiemelt káder, kapott egy folyosóról nyíló szobát, amelyben sem konyha, sem fürdőszoba, sem WC nem volt. (Többször is meglátogattam itt. Arra nem emlékszem, hogyan oldották meg a mosakodást -mert megoldották!- de arra igen. hogy egy kétlapos villanyrezsón főzött és  WC-re a folyosó végén kellett menni).
Keveset tartózkodott otthon, mert vagy vidékre ment, vagy értekezletre, vagy fejtágításra, de igyekezett mindent megteremteni a férjének. Vettek egy nagy Pannónia motorkerékpárt, hétvégeken azzal járták az országot. Később, már a 70-es években, hozzájutottak egy másfél szobás lakótelepi lakáshoz. Nagy boldogság volt! De már későn volt ahhoz, hogy gyerekük lehessen.

Amikor már végképp nem bírta a sttresszt, kérte, helyezzék el egy nyugodtabb munkahelyre. Megkapta a Belügyminisztérium konyhájának vezetését, amit a rengeteg ellenőrzés ellenére szívesen csinált. Akkor már a beszerzés is könnyebb volt, különösen a  minisztériumi elvtársak számára, de a konyhai dolgozók nem változtak. Naponta 4 féle menüt kellett összeállítani és elkészíttetnie, ez sem volt könnyű, de ehhez legalább értett. Gyakran kellett fogadásokra és egyéb alkalmakra elegáns hidegtálakat, különleges menüket készíteni. Ehhez is értett, bár sok plusszmunkával járt, de ezt szívesen vállalta, persze ha időben szóltak és nem az utolsó pillanatban kellett kapkodnia.

A sok idegeskedés azonban megviselte a szervezetét. Egy ártatlan füldugulás miatt ment orvoshoz, aki elképedve vette észre a nyakán a jól kifejlett daganatot. Kivették a pajzsmirigyét (nem volt rosszindulatú a daganat!) és még 55 éves kora előtt leszázalékolták. (akkor ez volt a nyugdíjkorhatár a nőknek!!!)

Azután Leányfalun vettek egy kis telket, építettek rá egy házikót és -amikor a férje is nyugdíjba ment-tavasztól őszig ott igyekeztek mindent megtermelni a maguk számára. Ica néni hetenként hazajárt a lakásukba, megnézni rendben van-e minden, meglocsolta a virágait és visszabuszozott. Így csinálta a férje halála után is, egészen 86 éves koráig. Most, 88 évesen már nyárra kiköltözik nem utazgat haza és a kerti munkákhoz is segítséget vesz igénybe. Egyébiránt mindenben ellátja magát, a kertben is megcsinálja az apróbb munkákat.

Visszatekintve úgy látja, boldog és gazdag élet van mögötte, hasznosan töltötte az élettől kapott idejét. Nem vár el senkitől semmit, nem haragszik senkire, nem gyűlöl senkit. Köszöni, jól van.