Mai tanári szememmel is úgy látom, hogy igazi mintadiák voltam. Büszkén hordtam a gimnázium egyenruháját, a csíkos (ünnepségeken fehér) matrózblúzt. A speciálisan megtervezett (csináltatott!) hátulgombolós egyenköpenyt és a jelvénnyel díszített svájcisapkát már kevésbé szerettem, de hordtam azt is, zokszó nélkül.
Kisgyerek korom óta minden érdekelt, így a gimnáziumban is számos egyéb foglalkozásra jelentkeztem: jártam irodalom szakkörre (az akkoriban megjelent Új Írást és Kortárs-at vitattuk meg), szerkesztettem faliújságot, rendszeresen szerepeltem az ünnepségeken. Akkor már jártam a KISZ Központi Művészegyüttesének szavaló együttesébe és gyakran mentem a rajkózenekarral és a tánckarral konferálni, verset mondani. Az iskolai szerepléseket inkább csak kötelességből csináltam, de ott erről nem tudtak.
(Öreg paraszt Kisfaludy K: Mátyás deák-jában)
A már említett (szivacsos)műsor miatt tört ki a botrány.
Egy héttel a várvavárt osztálybuli előtt, osztályfőnöki órán felszólalt az iskola KISZ titkára B.Á., hogy ez a műsor nem jó, mert csak négy lány csinálta, nem vett benne részt az egész osztály. Az osztályfőnöknő kontrázott, azzal sem volt megelégedve, hogy komolytalankodunk, inkább az afrikai gyarmati népek felszabadulásáról kellene műsort csinálni. A bizonyítványosztási „fiús" bulin! Nem tűrhettem szó nélkül:
-„Akkor elég ha összeállunk és öklünket rázva ordítozunk!". És mutattam is. (Így láthattuk a tv-ben is). Persze, röhögött az egész osztály.
Némi vita után abban állapodtunk meg, hogy valamelyik napon az egész osztály bent marad még egy órát és közösen összeállítjuk az új műsort. (Mintha az úgy menne!) Ott is maradtunk másnap hárman: B.Á. az iskola KISZ titkára, T.J. az osztály KISZ titkára, és én. A többieknek egyéb elfoglaltságuk volt. Én a padok tetején szökdécselve hajtogattam:
-„Mert ha mi húszan összeülünk, abból csodálatos műsor lesz!".
Mire B.Á. sírva kirohant az osztályból, egyenesen az igazgatónőhöz (a korábbi igazgatónkat az előző évben menesztették, mert politikailag nem volt megbízható). Bepanaszolt.
És megkezdődött a hajsza: közepes magatartás került a bizonyítványomba, KISZ fegyelmit indítottak ellenem, örökösen rám szóltak, kiküldtek az osztályból, mert „állandóan mosolyogtam, amikor az osztályfőnök nevelt bennünket", a legváratlanabb pillanatokban feleltettek, hátha adhatnak egy rossz jegyet. (de készültem, nem hagytam magam!).
Amíg a kezemben nem volt a bizonyítvány, nem hittem el, hogy közepes lesz a magatartásom. Hiszen egyéb panasz nem volt ellenem! Alig mertem hazamenni. Szigorú apám ugyanis mindig azt hangoztatta, hogy egy lánynak felesleges felsőbb iskolákba járni, mert nem arra való a feje, de ő jó apa, kívánságunkra taníttat, de akkor aztán tanuljunk rendesen, még ha nem is érünk el kitűnő eredményt. -„De a magaviseleted fiam, az kitűnő legyen!"
Nem mertem megmutatni a bizonyítványomat a közepes magatartással, de bántott is nagyon, mert igazságtalannak éreztem.
Bezárkóztam a fürdőszobába és olyan keservesen zokogtam, hogy a falak is megindultak.
Az egész család rémülten próbált kicsalogatni. Ugyan mi baja lehet egy 16 éves lánynak, ami ennyire elkeseríti?! Eltelt néhány óra, amikorra dagadt orral és szemmel kivánszorogtam, és hüppögve megmutattam a „rémes" bizonyítványt. Konzervatív apám megkönnyebülten nevetett fel: -„Csak ennyi?! „ Hát persze, mi volt ez ahhoz képest, ami az ő fejében forgott! („biztosan gyereke lesz! „)
Minden meg volt bocsájtva, és még arra is rávettek, hogy szedjem össze magam, menjek el az osztálybulira, ne higyjék, hogy azért nem mentem, mert eltiltottak a szerepléstől. Kedvetlenül, de elmentem. Ott persze a bizonyítvány volt a legfőbb téma. Amikor a fiúk megtudták valakitől, hogy nekem közepes a magatartás- jegyem, mind velem akartak táncolni! Ez egy belevaló lány!
Hogy mi volt ebben a koncepció?
Ezt negyven évvel később tudtam meg az osztály KISZ titkárának édesanyjától, aki szülői munkaközösségi tag volt. B.Á. nehezen tudta elviselni, hogy olyan spontán vezetőféle voltam az osztályban, neki pedig nem volt tekintélye. A műsorügy után bement az igazgatónőhöz a nevelőapja, a Népszabadság vezető újságírója, tekintélyes pártember és megfenyegette az igazgatónőt, ha nem ad nekem példás büntetést. Ez az új igazgatónő nem is ismert engem, ő az osztályfőnököt fenyegette meg. Az meg engem. (Az igazgatónőt a következő évben leváltották, mert alkalmatlannak találták).
No de az én családom sem maradt tétlen. Boró nagynéném (szintén közismert pártember) személyesen érdeklődött, hogy mi a panasz ellenem. A hagyatékában találtam egy levélfogalmazványt, amit a tanári karnak írt a megbeszélés után. Ebből az alábbi szörnyű bűneim derültek ki: - tiszteletlen a tanáraival szemben, -fegyelmezetlen, - öntelt, -primadonnáskodik, -folyton magára vonja a figyelmet, -nem segíti a KISZ munkáját az osztály -többségében deklasszált- elemei között (!), inkább az élükre áll az „úri anarchistáknak"(!), - a Vár Kioszkban szülői kíséret nélkül látták egy fiúval. Ennyi.
Két hét múlva egy reggel úgy keltem fel, hogy nem megyek többé abba az iskolába. És a szüleim szó nélkül tudomásul vették, egy másik gimnáziumba irattak. Nem volt könnyű az orosz-latin tagozatommal, meg a közepes magatartásommal!
De a szívem máig is azokhoz az „úri anarchistákhoz" húz.
Ui.: B.Á. orosz szakra jelentkezett az egyetemre (ez csak természetes!). Egy év múlva "disszidált". Ennyit az elvhűségről!
