2010. május 20., csütörtök

ICA NÉNI ÉS A HALESZI ROKONOK

Ő a legidősebb élő rokonunk.
Nemrég ünnepelte a 88. születésnapját. A járás már nehezére esik, de tökéletesen ellátja magát, még a leányfalui telket is megműveli egy kis segítséggel. Minden érdekli, jó a kedélye és remekül el lehet vele beszélgetni mindenről. Nehéz élete volt, de nem haragszik senkire, nem okol senkit, nem ismeri a gyűlölködést. Még mindig azon igyekszik, hogy "hasznossá tegye magát", segítsen valakinek, akinek erre szüksége van. Mindígis ilyen volt.

Az édesanyját éppen úgy hívták, mint a mi Öregmamánkat: Gőz Julianna. Öregmama Péter bátyjának a lánya volt, 93 évet élt.

Gőz Péterék még az 1900-as évek elején elköltöztek Jászkisérről a Haleszba, a család csak úgy hívta őket: a haleszi rokonok. Ilyen nevű település azonban nincs a térképen. Amikor ott szőlőtermeléshez földet osztottak és gazdákat telepítettek, akkor sem volt neve. A kisériek óvták az oda készülő rokonokat:
-Nem terem az a föld semmit, meglátjátok, nem lesz ott szőlő egy szem sem!
-Ha lesz lesz, ha nem lesz hát nem lesz! Mi megyünk! - válaszolták az elszánt áttelepülők.
Így lett a település (csúf)neve Halesz. Később, amikor mégiscsak termett szőlő és a gazdák is tartósan megtelepedtek Tápiószőlősnek nevezték el a helyet. Ez már rajta van a térképen is.

Az ifjabbik Gőz Julianna egy Sopronból odaszármazott asztaloshoz ment feleségül és Nagykátára költöztek. Jó ember volt a férje, de nagyon szeretett mulatni. Ha pénzhez jutott, két napig mindenki a vendége volt a kocsmában. Ezért aztán nagyon szegényen éltek. Öt gyermekük született, akiket főleg a napszámba járó édesanyjuk tartott el.

Ica néni volt a legidősebb. Már 9 évesen gyakran ő főzte meg az ebédet sámlin állva a tűzhely mellett. A kötelező 6 elemi elvégzése után azonnal dolgozni kezdett. Eleinte a vasútnál szedte a gyomot a sinek közül a hasonló gyerekekkel együtt. Amint egy kicsit nagyobb lett, a helybéli kastélyszállóban alkalmazták szobalánynak, később jobb módú családoknál cselédeskedett. 19 évesen Pestre jött, mert itt több lehetőséget látott.

Amikor én megszülettem, hozzánk szegődött, anyámnak a szülés után 3 hónappal már dolgoznia kellett, így Ica néni gondozott és egyben elláta a család háztartását is. Ha sok dolga volt és nem ért rá velem foglalkozni, a zongora elé tolta a járókat, én meg nagy élvezettel vertem a billentyűket. Akkor tudta, hogy velem minden rendben van.
Budapest bombázásakor az édesapja feljött érte, hogy hazavigye, de ő csak úgy ment, ha engem is vihet. Apja egy lepedőbe kötve gyalog vitt Nagykátára. Majdnem egy évig ott voltam náluk. A szüleim hétvégeken biciklivel jöttek látogatni, mert a vonat nem közlekedett.

A háború végén visszajöttünk Pestre, de akkor Ica néninek már más tervei voltak. Saját életét akarta élni, ezért elhelyezkedett egy textilgyárba szövőnőnek.
És ezzel megindult a "karrierje".

2010. május 12., szerda

A HÁROM TESTVÉR

A háború végén, 1944-ben maradtak árván.

A legidősebb, Ilonka már csaknem felnőtt volt, 18 éves, őt a nagymama vette gondozásba az "öregtanyán". Ilonka azonban már a városi élethez szokott, hiszen édesanyjukkal (Ilka mamával) előzőleg évekig Csepelen éltek, és ott ő már önálló kereső volt. Nehezen bírta a nagycsalád gyámkodását, rövidesen férjhez ment.
Két öccsét az édesanyjuk fiútestvérei között "osztották" el.
Lajos, aki akkor 11 éves volt, a legidősebb nagybácsihoz került. A kamaszodó fiú segítsége jól jött a gazdaságban. Lajos nem szerette a várost, ragaszkodott a földhöz, a tanyához.
Jóska, a legkisebb gyerek 5 éves volt. Őt a legfiatalabb testvér vette magához, akinek nem volt gyermeke, a felesége tüdőbeteg volt, hamarosan meghalt. Néhány évig ketten éltek a tanyán a kisgyerekkel, akinek már akkor is segítenie kellett az állatok ellátásában. Az állatokkal aludt az istállóban. Volt egy kedves kisborjúja, az melegítette éjszakánként. Később a nagybácsi újra megnősült, saját gyermekei születtek, az unokaöccs sorsa cselédsors lett.

A három testvér regénybeillő életútja  tipikus példája az utóbbi 70 év történelmi és társadalmi lehetőségeinek.

Ilonka néhány év múlva elvált, egyedül nevelte a kislányát, majd újra férjhez ment egy "jó családból való" mérnökhöz. Úriasszony lett,de ez a házassága is csődbement, s ekkor Németországba disszidált. Ekkorra már elvégezte a technikumot, titkárnőből külkereskedővé vált. Bár kiválóan ismerte a német nyelvet, nehezen boldogult Németországban, mégis ő lett a család "jómódú nyugati" nagynénije.
Lajos megnősült, saját tanyáján és örökölt földjén gazdálkodott, ő művelte az öccse földrészét is, amíg el nem vette tőle az állam a földeket. Ezután a tsz-ben dolgozott, elvégezte a 8 általánost és traktoros lett. A tanyáján bikákat tartott, ebből lett annyi pénze, hogy beköltözhetett a családjával a városba.
Jóska a nővére segítségével megszökött a nagybátyjától, hallani sem akart sokáig sem a földről, sem a tanyasi életről. Állami gondozottként elvégezte az egyetemet, kiváló állást kapott egy kutató intézetben és néhány évig kiküldöttként a Szovjetúnióban dolgozott.



Lajos nem utazott sem nyugatra, sem a Szovjetunióba. Ő őrízte a földet, ő jelentette a másik két testvérnek az otthont. Ha hazajöttek külföldről, hozzá mentek az otthoni levegő, az otthoni ízek, az otthoni nyelv felidézésére. Mert valójában soha nem tudtak igazán elszakadni onnan.


2010. május 5., szerda

Örökségeim3- Hámán Kató gyűrűje

Egy kövekkel kirakott aranygyűrűt örököltem Hámán Katótól.

Valamikor az iskolai és mozgalmi helyiségek falán gyakran függött Hámán Kató képe, a magyar kommunista munkásmozgalom élvonalbeli képviselőjére való emlékezés jegyében. Amikor tanítani kezdtem, a tantermünk faláról is ő nézett rám éppen szemben a katedrával.
Mit mondjak? Nem volt egy "divatlap-hölgy".
De Boró nagynéném rajongott érte, amikor csak tehette ápolta az emlékét: írt és beszélt róla, sorra látogatta a Hámán Kató nevét viselő brigádokat, szervezeteket, sőt egyszer még egy róla elnevezett hajót is "felszentelt".

Még fiatal lányként ismerte meg az eszperantó mozgalomban.
Hámán Kató szervezte be a tapasztalatlan, vidékről a fővárosba került varrólányt az illegális kommunista mozgalomba. Eleinte nem árulta el neki, milyen feladatra szánták. Amikor az édesanyja Jászkiséren volt a nővérénél és a lakásban egyedül Boró lakott, náluk zajlottak a titkos megbeszélések. Leveleket, könyveket, röplapokat küldettek a címére Bécsből, amiket később el kellett juttatnia az elvtársakhoz.

Hogy Boró ekkor még mennyire tapasztalatlan volt, azt az is példázza, hogy egy természettudományos könyvet egy teljes évig tartogatott, mert nem tudta mit csináljon vele. Elhatározta, hogy megsemmisíti. Lapokra tépte és a tűzbe dobálta. A végén vette észre, hogy a könyv borítójában volt elrejtve a fontos pártutasítás. Amit nem adott át senkinek, mert nem tudott róla. De Hámán Kató nem haragudott.
- Látod, hibát követtünk el - mondta neki- mert nem kapcsoltunk téged senkihez.

Csodálta Hámán Katót azért is, mert öntudatos volt és remekül tudott érvelni a szakszervezetekben az elvei mellett. Ő ugyanis azzal volt megbízva, hogy a kommunista tanokat hintse el a legális szervezetekben és ilyen "sejteket" alakítson ki a kereteik között.

1934-ben a rákoscsabai szervezkedés miatt Boró lebukott, börtönbe került. Tettestársként elítélték Hámán Katót és a férjét, Tóth Györgyöt is. Ellenük nem volt konkrét vád, de mert visszaesők voltak, nyolc hónapi fogház büntetést kaptak. Hámán Kató négy hónapig egy cellában raboskodott Boróval, aki -bevallása szerint- sokat tanult tőle ezalatt az idő alatt. Azután máshová került és 1936-ban szabadult. Boró meglátogatta a János kórházban, ahol súlyos betegen feküdt, mert a börtönben kapott veréstől a mája megsérült.
Augusztusban meghalt. Temetésén némán demonstráltak a főváros szervezett munkásai, jelen volt Kéthly Anna és Koltói Anna is.

Borót sem kímélték meg a verésektől. Szabadulása után hónapokig alig tudott járni .Fürdőkúrával és röntgen-sugárral kigyógyították ugyan, de alig 50 éves korában elporladt a combcsontja, ezért az egyik lába rövidebb lett és attól kezdve csak bottal tudott járni. (Nem tudom, voltak-e fájdalmai, mert soha nem panaszkodott. Összeszorított fogakkal gyönyörű csipketerítőket horgolt a kórházban).

Hámán Kató halála után Boró még makacsabbul folytatta a mozgalmi munkát.
1942-ben férjhez ment Hámán Kató özvegy férjéhez: Tóth Györgyhöz. Mindketten magas kort értek meg.


Amikor a férje meghalt, Boró talált a hagyatékában 4 aranygyűrűt, amelyeket Hámán Katótól őrzött meg. Ezeket Boró anyámnak és lányainak ajándékozta.

Az egyik gyűrűt én kaptam. Rövid ideig viseltem, de egyszer lecsúszott az ujjamról, mert nagy volt egy kicsit nekem. Kétségbeesetten kerestem mindenütt, még a lefolyót is felbontattam érte, de csak egy év múlva találtam meg a szennyestartó alján. Ezután gondosan eltettem.

És most hiába keresem, nem találom.