Ő a legidősebb élő rokonunk.
Nemrég ünnepelte a 88. születésnapját. A járás már nehezére esik, de tökéletesen ellátja magát, még a leányfalui telket is megműveli egy kis segítséggel. Minden érdekli, jó a kedélye és remekül el lehet vele beszélgetni mindenről. Nehéz élete volt, de nem haragszik senkire, nem okol senkit, nem ismeri a gyűlölködést. Még mindig azon igyekszik, hogy "hasznossá tegye magát", segítsen valakinek, akinek erre szüksége van. Mindígis ilyen volt.
Az édesanyját éppen úgy hívták, mint a mi Öregmamánkat: Gőz Julianna. Öregmama Péter bátyjának a lánya volt, 93 évet élt.
Gőz Péterék még az 1900-as évek elején elköltöztek Jászkisérről a Haleszba, a család csak úgy hívta őket: a haleszi rokonok. Ilyen nevű település azonban nincs a térképen. Amikor ott szőlőtermeléshez földet osztottak és gazdákat telepítettek, akkor sem volt neve. A kisériek óvták az oda készülő rokonokat:
-Nem terem az a föld semmit, meglátjátok, nem lesz ott szőlő egy szem sem!
-Ha lesz lesz, ha nem lesz hát nem lesz! Mi megyünk! - válaszolták az elszánt áttelepülők.
Így lett a település (csúf)neve Halesz. Később, amikor mégiscsak termett szőlő és a gazdák is tartósan megtelepedtek Tápiószőlősnek nevezték el a helyet. Ez már rajta van a térképen is.
Az ifjabbik Gőz Julianna egy Sopronból odaszármazott asztaloshoz ment feleségül és Nagykátára költöztek. Jó ember volt a férje, de nagyon szeretett mulatni. Ha pénzhez jutott, két napig mindenki a vendége volt a kocsmában. Ezért aztán nagyon szegényen éltek. Öt gyermekük született, akiket főleg a napszámba járó édesanyjuk tartott el.
Ica néni volt a legidősebb. Már 9 évesen gyakran ő főzte meg az ebédet sámlin állva a tűzhely mellett. A kötelező 6 elemi elvégzése után azonnal dolgozni kezdett. Eleinte a vasútnál szedte a gyomot a sinek közül a hasonló gyerekekkel együtt. Amint egy kicsit nagyobb lett, a helybéli kastélyszállóban alkalmazták szobalánynak, később jobb módú családoknál cselédeskedett. 19 évesen Pestre jött, mert itt több lehetőséget látott.
Amikor én megszülettem, hozzánk szegődött, anyámnak a szülés után 3 hónappal már dolgoznia kellett, így Ica néni gondozott és egyben elláta a család háztartását is. Ha sok dolga volt és nem ért rá velem foglalkozni, a zongora elé tolta a járókat, én meg nagy élvezettel vertem a billentyűket. Akkor tudta, hogy velem minden rendben van.
Budapest bombázásakor az édesapja feljött érte, hogy hazavigye, de ő csak úgy ment, ha engem is vihet. Apja egy lepedőbe kötve gyalog vitt Nagykátára. Majdnem egy évig ott voltam náluk. A szüleim hétvégeken biciklivel jöttek látogatni, mert a vonat nem közlekedett.
A háború végén visszajöttünk Pestre, de akkor Ica néninek már más tervei voltak. Saját életét akarta élni, ezért elhelyezkedett egy textilgyárba szövőnőnek.
És ezzel megindult a "karrierje".
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése