A KÖZÖS ÉLET KEZDETE

Diákok voltunk még, amikor megismerkedtünk a férjemmel.

 Egy éve dolgozott, amikor összeházasodtunk. Én éppen 20 éves voltam, ő 25.

 Én akkor végeztem el az I. évet az egyetemen. Régi vágyam volt, hogy magyar szakon tanulhassak, boldogan éltem a diákéletet. Nem változott ez azzal sem, hogy férjhez mentem.

 Apám konzervatív ember volt, véleménye szerint ha valaki megnősül, tartsa el a feleségét.

Mondhatni a férjem taníttatott ki. Segítségül, útravalóul azt kaptuk a szüleimtől, hogy a lakás egyik szobáját -ahol egyébként addig albérlő lakott- a rendelkezésünkre bocsájtották, annyi lakbérért, amennyit az addigi albérlő fizetett. Az ösztöndíjam mellett mindenféle alkalmi munkát vállaltam: voltam üzemi könyvtáros, felméréseket végeztem a rádió Közvéleménykutató Osztályának, még tanítványokat is vállaltam, így egész szépen megéltünk.

A lányom megszületéséig úgy éltünk, mint a diákok. A férjem beiratkozott esti tagozatra a Műszaki Egyetem Gyengeáramú karára (egyébként gépészmérnökként végzett), én esténként az Egyetemi Színpadon töltöttem az időmet, s amíg a színjátszókkal (Universitas Együttes) próbáltam, ő a filmklubba járt. Időnként összefutottunk és együtt néztünk meg egy-egy filmet vagy előadást az Egyetemi  Színpadon.

A szobánkat az otthonról vagy a nagymamáéktól kapott (kiselejtezett) bútorokkal rendeztük be, dohányzóasztalt és könyvespolcot a férjem készített.

A könyvespolcunknak kivételesen nagy sikere volt! A szoba egyik falát vastartókkal szerelte fel, a polcokat pedig seprűnyélből készítette. Folyamatosan készültek a polcok, amikor volt egy kis pénzünk, vettünk 6 seprűnyelet. A születésnapomra is azt kértem ajándékul. Apám eleinte nem tudta mire vélni a dolgot.

Mivel a barátaink nagyrésze kollégiumban, vagy albérletben lakott, szívesen jöttek hozzánk, így rendszeresen társaságban éltünk és nagy művészeti, filozófiai vitákat folytattunk, néha reggelig capitaiztunk, sőt még bridzselni is tanultunk.

Egyszer a csoporttársaimmal Lengyelországba mentünk autóstoppal és az ottani diákok nagyon szívesek voltak velünk, ezután rendszeresen jöttek hozzánk ingyenszállásra. Előfordult, hogy hatan is aludtak nálunk hálózsákokban.

IV. éves voltam az egyetemen, amikor olthatatlan vágy támadt bennem egy gyermek iránt. A szüleimmel közös lakásunk már nagyon lepusztult állapotban volt (nekik sem volt pénzük a tatarozásra), ezért anyám kigondolta, hogy válasszuk ketté a lakást, erre adnak kölcsönt. Mivel azonban induló tőkénk sem volt, háromfelé választottuk, egy garzonnyi részt eladtunk belőle, erre vettük fel a kölcsönt. Mire a lányom megszületett, készen is lettünk az építkezéssel, önálló lakásban fogadtuk az újszülöttet.

Sok zsíroskenyeret megettünk, mégis azt hiszem, ez volt életünk legszebb három éve.