MÉG EGY INTÉZETI GYEREK

Történetesen a férjem is intézeti gyerek volt.

5 évesen maradt árván, amikor magához vette az egyik nagybátyja, mert szüksége volt a tanyán egy kiscselédre.

A gyerek az istállóban aludt, ott vigyázott a jószágokra. Ha a nagybátyját részegen hozták haza a lovak a kocsival, leszerszámozta és az istállóba vitte őket. A nagybácsit néha a kocsin felejtette, hadd józanodjon ki. Nem sok olvasnivalót talált a tanyán, leginkább kalendáriumokat, de azokat sokszor olvasgatta. Ha meglátták, jól megverték a henyélésért. Néha még lánccal is.

A tanyasi -osztatlan- iskola 4 kilométerre volt tőlük, télen-nyáron gyalog járt oda. Ha engedték. Mert bizony  dologidőben sokat hiányzott. Vitt a nagybátyja a kövér tanítónőnek egy libát, és a hiányzások el voltak boronálva.

Egy unokahúga már nem bírta nézni a sorsát, ezért írt a Pesten élő, idősebb nővérének, hogy menekítse ki valahogyan erről a tanyáról az öccsét. A nővére eljött és szabályszerűen megszöktette. Vissza akart szaladni a sapkájáért, de nem engedte neki, mert félt, hogy észreveszik őket.

12 évesen került Szobra az intézetbe.

Itt többnyire olyan gyerekek voltak, akik a háború miatt maradtak árván. Nem egyet közülük az utcáról szedtek össze.

A nevelőik velük együtt laktak, az ő gyerekeik velük jártak iskolába. Az ügyeletes tanár esténként végigsétált a hálószobákon és betakargatta őket.

A férjem egy félig nem mert megszólalni, mert szégyellte falusias beszédét. A tanyán nem tanult oroszul, ami akkor kötelező tantárgy volt, ezért külön foglalkoztak vele. Nem firtatták a múltját, hiszen mindegyik gyerek rettenetes élményeket hordozott magában. Itt gondtalanul élhettek.

Gyakran mondogatta: "Soha olyan jó dolgom nem volt, mint az intézetben. Ha kinőttem a cipőmet, vagy elszakadt a ruhám, mentem a raktárba, adtak másikat. Moziba vittek bennünket, játszhattunk az udvaron. Válogathattam az olvasnivalók közül."

Persze, szigorú napirend szerint éltek, de ez nem volt kegyetlen szigor.

Az 50-es évek rémségeiből nem éreztek semmit. Nekik abból csak a gondtalan gyermekkor jutott az elhivatott tanárok jóvoltából.

Azzal készítették fel a sok sérült lelkű, nincstelen gyereket az életre, hogy megtanították őket tanulni és örülni az életnek.