APAI JÓVÁTÉTEL

Apám, az intézeti gyerek, egész életében családra vágyott.

17 éves korában elhatározta, hogy megkeresi az édesapját. Nem akart tőle kérni semmit, szemrehányást sem akart tenni, amiért nem vállalta és nem vett róla tudomást. Csak látni szerette volna. Megszerezte a címét és levelet írt neki.

5 év múlva jött meg a válasz.

Apja a háborús és a háború utáni idők viszontagságaira hivatkozott, amiért nem válaszolt korábban, de most már ő is szerette volna megismerni, hívta, látogassa meg.

Pöstyénben élt, a Felvidéken, amely akkor már Csehszlovákiához tartozott.

Apám rövid idő múlva elutazott hozzá.

A pályaudvaron a mozdony mellett állt. Nem futkosott a kocsik mellett, nem kereste ismeretlen fiát. Csak állt és várt. (Apám is mindig így várt bennünket, ha jöttünk haza a táborból). Megírta, hogy rá fog ismerni, mert fél karja van. Apám odament hozzá és megölelte.

Apja időközben megnősült, kamasz fia és lánya kiváncsian, szeretettel fogadta az ismeretlen új testvért. A felesége azonban udvarias, de bizalmatlan volt vele.

Apám ebben az időben taxizott, ami akkoriban, az 1920-as években, amikor az autó még ritka csodának számított,  elegáns és jól jövedelmező foglalkozás volt.

Hosszú és bensőséges beszélgetés után apja kifejtette, hogy szeretné valamiképpen kárpótolni megkerült fiát az átélt megaláztatásokért és nélkülözésekért. Apám hajtogatta ugyan, hogy ő nem ilyesmiért jött, de az erőteljes unszolásra mégis elmondta legrejtettebb vágyát: Szeretne egy saját autót, amivel önálló vállalkozásba kezdhetne. Apja boldogan megígérte, hogy ezt a vágyát teljesíti.

Néhány nap elteltével, - amelyekben apám a boldogságban úszott, hogy megtalálta az édesapját, aki ráadásul még a legszebb álmát is teljesíti-, úgy érkezett haza a városból, hogy senki sem vette észre. Egyébként is mindig finom, halk mozgása volt.

A nappali szobában apja és a felesége veszekedtek azon, hogy felelőtlenség volt felajánlani apámnak az autóvásárlást, ott van a két közös gyerekük, azok örökségéből hiányozni fog az a pénz.

Apám, -szokásához híven-, csendben bement a rendelkezésére bocsájtott vendégszobába, pillanatok alatt összecsomagolta a holmiját, és nesztelenül távozott. Nem akart ő megkárosítani senkit, nem akart kérni semmit. Addig is megvolt az apja nélkül, ezután is meglesz nélküle!

Megtalálta az apját, de rögtön el is veszítette. Többé nem is beszélt róla.