NJ búcsúztatása

Mélyről és messziről indult: a korai árvaságból és a tanyavilág bezárt világából.

5 évesen maradt árván. Ilonka nővére pártfogolta, ő gyámolította és hozzá mehetett, amikor nem volt hová mennie. Ő vitte el a tanyáról, nagybátyja keserű gyámsága elől, és ő intézte el, hogy tanulhasson.

Bárhol élt is később, Lajos bátyja és felesége –akik már nincsenek köztünk- , gyermekeik, valamint Törökszentmiklóson élő nagybátyjai és a vele együtt gyerekeskedő unokatestvérei jelentették számára az otthont, a gyökereket. Mindig ide tért haza.

A szobi fiúintézet elhivatott nevelői alapozták meg a továbbtanulásának lehetőségét, ők készítették fel a középiskolára, ahol ugyancsak áldozatkész tanárai foglalkoztak vele, hogy választott hivatását, a mérnöki foglalkozást elérhesse. Mert csak a tanulás emelhette ki a szegénységből, csak ezzel győzhette le indulásának hátrányait.

Állami gondozottként végezte el az egyetemet. Szegényes körülményei ellenére életének legszebb időszakát jelentették a diákévek. Életreszóló barátságokat kötött, számtalan vidám, egymást ugrató estét töltöttek együtt a kollégiumban, hasonló sorsú társaival. Ha kellett, nem szégyelltek vonatot kirakodni, havat lapátolni, étlapot írni, hogy felnőttként megihassanak egy-egy pohár sört a budai vár valamelyik kis éttermében, vagy elhívhassák éppen esedékes szerelmüket táncolni valahová.

A Ganz-Mávagtól kapott ösztöndíjat, aminek fejében becsülettel letöltötte első három mérnök-évét. Azután sikerült bejutnia a Központi Fizikai Kutató Intézetbe. Itt nemcsak kvalifikált kutatómérnöki munkát végezhetett, nemcsak a legkorszerűbb tudományos eredményeket ismerhette meg, hanem bensőséges, családias légkörbe került. Munkájában, előrejutásában éppúgy segítették, mint a klubbeli szórakozási, művelődési lehetőségek, vagy a kempingbeli nyaralási lehetőségek megteremtésében, kihasználásában. Az értelmes és kreatív munkán túl széles baráti kört is talált itt.

Nem hagyta abba tanulást sem, hiszen szenvedélyesen vonzódott a szakmájához. A gépészmérnöki kar után elvégezte a Műegyetemen a villamosmérnöki kart is. A KFKI jóvoltából 4 évet töltött a Dubnai Egyesített Atomkutató Intézetben, ahol az atomkutatás mechanikai problémáinak megoldásához járulhatott hozzá.

Hobbija a filmezés volt. Ennek köszönhető, hogy nyomon követhetjük ma is gyermekeinek fejlődését, külföldi élményeit, baráti összejöveteleit, sőt eljátszott a rajzfilmkészítéssel is. Sok olyan pillanatot és személyt örökített meg, amelyek/akik azóta a feledés homályába vesztek volna. Ő azonban mindig csak operatőr volt, csak néha villan fel alakja egy-egy felvételen. A maga filmes/fotós megörökítését nem tartotta fontosnak. A gyermekeiben örökítette meg magát.

Fiatalon, 25 éves korában nősült, s házassága haláláig, 43 hosszú évig tartott. Nincstelenül indult, de szívós következetességgel teremtett meg mindent a családjának. Büszkén és boldogan vitte gyermekeit a bölcsődébe, óvodába, ha kellett mosta a pelenkájukat, vigyázta az álmukat, aláírta az ellenőrzőjükben hozott megrovásokat. Elnéző, szerető, áldozatkész apa volt. És ilyen volt férjnek is. Mindig támasza, segítője, egyenrangú társa volt a feleségének, vállalta az áldozatot, hogy felesége tanulhasson, szakmai sikereket érhessen el, tudományos fokozatot szerezhessen. Vele tartott Ungvárra, hogy ottani vendégtanári munkájához az otthon hátterét megteremtse, hogy ott is támasza és segítsége legyen, mint ahogyan az volt egész életében.

Saját igényei szerények voltak, hálás volt minden apróságért, jó szóért, biztonságért. Ha tehette, mindenkinek segített: akár házat építeni, akár költözködni, akár szőlőt szüretelni, akár megszerelni a hibás készülékeket. Ha volt valamije, boldogan adta oda bárkinek, feltételek nélkül. Soha nem követelt magának semmit, soha nem emelt kezet senkire, soha nem sértett meg szándékkal senkit. Az ellene vétőknek mindig megbocsájtott, nem ismerte a gyűlölködést, nem tartott haragot..

Amikor a rendszerváltás után neki is megszűnt a munkája, amikor elvesztette a biztonságát, amikor feleslegessé vált szakmai tudása és tapasztalata, amikor kiesett az évtizedes barátságok szívet melegítő köréből, már nem talált magára. Ekkor kezdett el betegeskedni, súlyos, életveszélyes műtéteken esett át, egyre inkább magába fordult, folyamatosan, lassan kezdett elszakadni a világtól. És ebben nem tudott igazán segíteni a családja, pedig gyermekei és unokái sok szeretettel és vidámsággal vették körül. Hosszan tartott a betegsége, sokat szenvedett, de soha nem panaszkodott.

Elrendezte maga körül a dolgokat, aztán szép csendesen, hogy ne zavarjon senkit, elment közülünk.