AZ EGYETEMI SZÍNPAD

Ma már tudom, hogy az Egyetemi Színpad történelmi jelentőségű volt az 1960-as években, amikor én egyetemre jártam.

Az én korosztályom még nem a diplomáért ment egyetemre, hanem azért, hogy magas szinten foglalkozhasson azzal, ami érdekelte. Akkor még naponta 6-8 óránk volt és szombatonként is volt tanítás. Sokféle speciálkollégiumra jelentkezhettünk, de még ezeken kívül is tartottak szabad előadásokat, amelyek nem tartoztak a beszámítható tantárgyak közé. Ilyen volt például Nemeskürty István előadássorozata a magyar filmtörténetről. Az esti előadásokon úgy megtelt a terem, hogy a földön is ültek.

Még nagyobb élményt jelentettek az Egyetemi Színpad előadásai. Mivel ezek "zártkörű"-eknek minősültek, -a "nyitás" jegyében- láthattuk a legjobb nyugati filmeket, hallgathattunk dzsessz zenét, találkozhattunk az éppen letiltott írókkal. Sokan vettünk részt az Egyetemi Színpad amatőr művészeti együtteseiben: az énekkarban, a tánckarban, a Surányi Ibolya által vezetett szavalókörben, az amatőr filmklubban vagy a színjátszó körben, amit akkor -Universitas Együttes néven- Ruszt József vezetett.

Nánay István, aki megírta az Egyetemi színpad történetét , Kelecsényi László nyomán "profán szentély"-ként jellemzi azt. Tarján Tamás emlékei szerint: "Az Egyetemi Színpad története nem csak előadások és rendezvények története. Hangulatoké. Összefutásoké. Kultúrális programnak álcázott randevúké. A vágyé, hogy ne csak a hátsó vagy oldakajtókon, jeggyel mehessünk be, hanem -"én ide tartozom"- jegy nélkül is, és legelöl várjon minket a művészbejáró-féle is, mivel a színészek, a fellépők a barátaink! Ha igaz, hogy a közönség maga is alakítja a produkciót, ez fokozottan igaz volt az Egyetemi Színpadon, ahol...még a helyhez, az egyetemhez, a művészgárdákhoz ne kötődő nézők is familiárisabb rokonszenvvel nézték és ítélték meg az átélt látottakat".

Én már elsőévesen az Universitas tagja lettem. Nagyon összetartó, nagyon egyetakaró társulat voltunk. Úgy éltünk együtt, mint a jó testvérek. Én a "kicsik" közé tartoztam, a meghatározó tagok akkor már több éve játszották a főszerepeket. Többen jónevű színészek lettek később. (Sólyom Kati, Fodor Tamás, Kristóf Tibor, Hetényi Pál, Jordán Tamás, Schütz Ila). Évi 6 bemutatót tartottunk, mint egy hivatásos színház. Pedig csak este 10 óra után próbálhattunk, amikor az egyéb műsorok végetértek. Többnyire akkor is ott voltunk a próbákon, ha éppen nem volt szerepünk, mert a próbák is felejthetetlen élményt jelentettek. És e mellett a többségünk jelesen vagy kiválóan végezte el az egyetemet, többek a szakterületük kiemelkedő képviselői lettek!

Pedig szegényen éltünk nagyon. A lyukasórákat többnyire a tanszéki könyvtárakban, vagy a Dunapart lépcsőin töltöttük, de tele voltunk ambícióval, meg akartuk változtatni a világot, de legalábbis a művészeti, irodalmi életet. Mi lett nagyratörő terveinkből?! Nem tudom pontosan, de úgy érzem, nem kell szégyenkeznünk. Megtettük, amit lehetett.

1991-ben bezárták a Pesti Barmabás utcában lévő Egyetemi Színpadot, elköltöztették onnan a Bölcsészkart, 1995 óta "ideiglenesen szünetel" a működése.

Nekünk, akik az 1960-as években voltunk részesei ennek a termékeny légkörnek, nemcsak a fiatalságunkat, hanem az egész életünket, gondolkodásunkat meghatározta.