INTÉZETI GYEREK AZ I. VILÁGHÁBORÚ IDEJÉN

Apám 1904-ben született törvénytelen gyermekként.

Abban az időben ez rettenetes bélyeg volt, amit nehezen viselt egy kisgyerek, no és persze az édesanyja is. Életük végéig meghatározta a kettőjük kapcsolatát ez a szerencsétlen helyzet.

Apám 6 éves koráig vidéken nevelkedett egy családnál, mint József Attila. Ám neki nem volt ott rossz dolga. Amikor nyugdíjba ment, első dolga volt, hogy felkereste "nevelőanyját", aki már nagyon idős volt ugyan, de szeretettel emlékezett egykori kis neveltjére.

Iskolás korában anyja a "Klotild" Szeretetház Egyesület intézetébe adta, ahol a gyermekeket 14 éves korukig nevelték, és a 4 polgárit végeztették el velük. Ez akkor, amikor a lakosság jelentős része még analfabéta volt, és 6 elemi volt a kötelező  iskolai végzettség, elismert középszintű végzettségnek számított.

Ebben az iskolában a szokásos tantárgyakon túl kötelező kötelező volt a német nyelv, a zongora és a hegedű tanulása is. Összességében meglehetősen jó színvonalú alapműveltséget adott.

A gyerekeket munkára is szoktatták. Az iskola saját konyhakertjében termelte meg a gyerekek élelmezésének jelentős részét, s ebben a tanulóknak tvékenyen részt kellett venniük. Reggel 5 órakor keltek, hideg vízben derékig megmosakodtak, 7 óráig a kertben dolgoztak, s csak azután kaptak reggelit. Ha a gyerekek valamiért elégedetlenek voltak, bosszúból például fejjel lefelé ültették el a dughagymát, hogy ne tudjon kikelni. Ellátásuk a háború idején bizony nagyon szegényes volt.

Részt kellett venniük a konyhai munkákban, a mosogatásban, krumplipucolásban is.

Egy alkalommal apám a mosogatáskor eltört egy tányért. Látogatáskor az édesanyját felszólították, hogy fizesse ki a fia által okozott kárt. Mire ő felháborodva kérte számon a nevelőkön, hogy miért nem intézik ezt el az iskolán belül azzal, hogy megbüntetik érte a gyereket. Apám meghallotta a vitát. Bezárkózott a wc-be, nem jött elő a látogatásra. És így tett még legalább egy évig.

Sok ilyen "szünet" volt később is kettőjük között.

9 éves voltam, amikor egy szombat délután ünneplőbe öltöztettek a szüleim, és elvittek Mici nagymamához. Akkor tudtam meg, hogy apai nagymamám is van. Addig a nevét sem ejtették ki a családban. De az intézetre apám, mindennek ellenére jó szívvel emlékezett.