Kertész Imre regényrészletét hallgatom napok óta a rádióban. Nemcsak kiváló író, de remek felolvasó is! Az angol lobogó történetének ürügyén az ötvenes éveket idézi fel.
Mire emlékszem én azokból az időkből?
Gyerek voltam, általános iskolás. Az iskolánkban nagy színjátszó-élet folyt, de ott működött a zeneiskola és számos szakkör is. Emlékszem, egy időben még a csillagász-szakkörbe is jártam, nagyon izgatták a fantáziámat a csillagok.
Minden rosszban van valami jó is. Az én generációm sokat nyert azzal, hogy kiváló tudósokat, tanárokat minősítettek le általános iskolai tanárrá, mert politikailag megbízhatatlanok voltak. Engem például Castiglione László európai hírű művészettörténész vezetett be a képzőművészet varázslatos világába. Olyan órákat tartott, amelyek után csoportosan rohantunk a Szépművészeti Múzeumba, hogy az órai jegyzeteinkhez képeslapokon illusztrációkat vegyünk.
A betűk írását újságpapíron gyakoroltuk. Ehhez mindössze egy vastag kék és egy piros irón kellett. Azután pedig toll és tinta. Jaj, hányszor csöppent rá a szépen megírt leckére!
Egyszer a napköziben, ahol hosszú asztaloknál ülve csináltuk a leckénket, az egyik gyerek egy egész üveg tintát borított fel és valamennyiünk füzete úszott a sötét lében. Apám éppen akkor jött befizetni, de amikor ezt meglátta, megfogta a kezem és hazavitt. Többé nem jártam napközibe.
De adtak lehetőségeket a lebombázott házhelyek is. Az egyiken kertmozi üzemelt, a másikon tenisz- és korcsolyapálya. De télen az iskolaudvart is felöntötte a gondnok (vagy inkább pedellus, aki az órák végét kolomppal jelezte és az iskolában volt a lakása), és oda is járhattunk korcsolyázni. A kertmoziban hosszú lócákon ültünk, ha hűvös volt már az este, vittünk magunkkal kispárnát és pokrócot is.
A játszótereket akkor még nem hozták rendbe, ezért mi, a környéken lakó gyerekek inkább egymáshoz jártunk játszani.
1953-ban megszületett a kishúgom. Igazi Ratkó-gyerek volt. (Ratkó Anna minisztersége idején hoztak rendeletet az abortusz ellen, mert "lánynak szülni dicsőség, asszonynak kötelesség"!)
A mamám három hónap szülési szabadságot kapott, azután hajnali 5 órakor már vitte magával a pár hónapos babát Óbudára a textilgyárba, ahol dolgozott. A kismamák 3 óránként lemehettek a gyári bölcsődébe megszoptatni a kicsinyeiket. Nagymama ezt nem bírta nézni, inkább otthagyta az állását és otthonmaradt velünk. Hogy azután mennyi nyugdíjat kapott, arról jobb nem beszélni!
A textilgyárban maradék anyagokat kaptak olcsón a dolgozók juttatásként. Ezekből varrt ruhákat nekünk a mamám egyik barátnője. Anyám pedig szép kis norvégmintás pulovereket kötött nekünk maradék fonalakból. Vacsorára gyakran ettünk pirított grízt (fullasztónak hívtuk) egy kis lekvárral, vagy babfőzeléket sült hagymával, és hasonlókat. De soha sem feküdtünk le éhesen, és nem éreztük magunkat szegénynek.
A családnak köszönhetően összességében szép gyerekkorunk volt - állapítottuk meg a húgommal.
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése