2009. október 19., hétfő

NAGYPAPA BŰNEI

Kerestem egy képet a fényképeim között, így vettem észre, hogy Nagypapáról alig van fotó. Világéletében csendes és szelíd ember volt, mi gyerekek nagyon szerettük, szépen tudott énekelni. Tőle tanultam meg már kisgyerek koromban a János vitéz dalbetéteit.
Milyen bűnei voltak hát?
Mindenekelőtt az, hogy napszámos szülők gyermekeként, szegény volt. Legalábbis a Dédmama szemében, akinek férje korai halála után 12 hold földje maradt, no meg 4 gyermeke. A legkisebb a Nagymama.
A szegénységét még elnézte volna az anyósa, végülis volt egy jó szakmája: az asztalos mesterség. De azt már egy életen át nem bocsájtotta meg neki, hogy az egyetlen fia katonatársaként túlélte az I. világháborút! Az ő András fiát azonban hiába várta tíz éven keresztül, végül bele kellett törődnie, hogy ott pusztult az olasz fronton.
De volt a Nagypapának nagyobb bűne is! A háborúból hazatérve, a Tanácsköztársaság idején vöröskatonának állt, a Parlament őrségének a tagja volt. Ezért aztán a bukás után félholtra verték. Attól kezdve nem politizált, mindenféle katonamúltjáról mélyen hallgatott. Soha nem hallottam katonaélményeket mesélni, és ilyen iratai sem maradtak.
Az 1950-es években a rendszerhívő sógornője biztatta, hogy fedje fel 1919-es "hősi" múltját, mert ezzel érdemeket szerezhet, de ő nem állt kötélnek. Mert mi lesz, ha megváltozik a rendszer? Talán egészen agyonverik.
Az ő életében a rendszer nem változott meg, agyon ugyan nem verték Nagypapát, de ismét bűnösnek találták. Prosperáló asztalosműhelyét az értékes szerszámokkal együtt sikerült eladnia  még az államosítások előtt, de a megmaradt pénzből a szülőfalujában vett házát, amelyben nem restellt egy vegyeskereskedést nyitni, bizony államosították. 55 éves korában földönfutó lett. Akkor sem panaszkodott, sőt a rendszert sem szídta. Igaz, dícsérni sem volt hajlandó. Munkát vállalt a Hídépítő Vállalatnál, ahol kiváló mesterként rossz székeket és ablakokat javított 10 évig, hogy legyen nyugdíja.
1958-ban visszakapta ugyan a lepusztult házat (az űzlet nélkül), de már nem akart visszamenni a falujába. Pest szélén vett egy kis házat, ott élte le azt a néhány évét, amely nyugdíjasként maradt neki.
Most biztosan elnyom egy elnéző mosolyt, ha letekint rám onnan fentről, ahol bizonyára megbocsájtották a bűneit.

1 megjegyzés:

  1. Hát ezekről még sosem meséltél... érdemes lenne valamiféle családi krónikát elindítani, hm? :)

    VálaszTörlés