2010. január 5., kedd

BORÓ BALESETE

Gyermekkora színhelyére Boró így emlékezett:
"Szép nagy házunk volt, hatalmas kerttel. Mi gyerekek úgy éltünk ott, mint a mesében. Sok gyümölcs volt, hatalmas szérü. Ezt később nem használták, hanem lóherével bevetették. Ez volt a mi birodalmunk. Tele volt a kert virággal. Itt játszottunk naphosszat."

Öt éves volt, amikor nyáron a gabonát behordták és asztagba rakták. Egy pajtásával felmásztak az asztaghoz támasztott létrán, amely eldőlt, amikor Boró a tetejére ért. Boró a szérüre esett, a létra pedig rá. Elvesztette az eszméletét. Nővére rohant vele a javasasszonyhoz. Amikor az hozzáért, a nagy fájdalomtól magához tért és ordított. A javasasszony megállapította, hogy eltört a karja és a gerince. Orvoshoz vitték, de az csak a karját tette gipszbe, a gerincével nem foglalkozott. Azt ajánlotta, vigyék fürdőbe. De törés ellen a fürdő nem használt.
Egy év múlva, amikor iskolába ment, feltűnt, hogy a közelben lévő iskolához vezető úton többször is leül, nem tud továbbmenni. Ilyenkor édesanyja utánaszaladt, a hátára vette, úgy vitte az iskolába. Ez azonban nem ment sokáig, egy évet ki kellett hagynia, hogy a következő tanévben a húgával (nagymamánkkal) folytassa a tanulást. Az iskolatáskát azonban akkor sem tudta cipelni, a húgának kellett vinnie.

Később valahogyan összeforrt és beágyazódott az eltört gerinc-csigolya, de a gerince ettől rövidebb lett, testtartása előredőlt, mintha egy kicsit púpos lett volna, bár a háta egyenes maradt.
Talán ez a testi hibája tette különösen érzékennyé az emberi szenvedés és nyomorúság iránt. Ez vitte a munkásmozgalomba, ezért állt a kisemmizettek mellé, ezért vállalta a börtönbüntetést is. Egy igazságosabb, jobb világban reménykedett.                                       




A kép 1922-ben vagy 1923-ban készült
a Gödi fészekben, egy női kézilabdameccsen.
A jobb oldal szélén áll Boró.

3 megjegyzés:

  1. szerintem a jobb szélen áll, de így is jó :)

    VálaszTörlés
  2. én mindig azt hittem, hogy a börtönben törték el a gerincét a Boriska néninek...

    VálaszTörlés
  3. ott a körmeit tépték le, de kibírta azt is :(

    VálaszTörlés