2010. január 27., szerda

ANYÁM ISKOLÁI

Anyám tisztességes neve Fehér Gabriella volt, de a család csak Ellikének hívta. Mi gyerekek Mamikának szólítottuk.

Csillaghegyen kezdett el iskolába járni. Könnyen tanult, nem is lett volna semmi baj, ha egy szünetben úgy fejbe nem vágta egy gyerek, hogy betört a feje. Öregmama azonnal akcióba lépett egyetlen unokája érdekében:
- "Nem értetek ti a gyerekneveléshez! Csillaghegy egy falu,  ennek a gyereknek pedig már fővárosi iskolában kell tanulnia, ha vinni akarja valamire!" - mondta haragosan és magához vette a Petneházi utcába. (Igaz, hogy ez meg "proli"-környék volt, de ezt Öregmama nem érzékelte.


Ettől kezdve Boróval együtt gondoskodtak anyám neveléséről. Boró később tett ugyan gyenge kísérleteket arra, hogy anyámat is magával vigye a mozgalmi kirándulásokra, de ezt sem Öregmama, sem Nagymamáék nem nézték jó szemmel.
Öregmama mindent megtett, hogy anyám jól érezze magát náluk. Agyon kényeztette, mindig olyat főzött, amit az unokája szeretett. Jól meg is hízlalta. Igyekezett minden kívánságát teljesíteni, otthon teljes mértékben kiszolgálta. (Később így tett Nagymama is!)


Amikor az elemi iskolát befejezte, Nagymama úgy döntött, hogy gimnáziumba iratja, mert tanult, előkelő úrilányt szeretett volna belőle nevelni. Elment hát az egyik jóhírű budai gimnáziumba, hogy beirassa.
-"Apja foglalkozása?" - kérdezte az adminisztráló tanár.
-"Asztalosmester" - felelte Nagymama, aki büszke volt jóhírű mester férjére
Elutasították.
Ám Nagymama adta meg olyan könnyen magát! Újra elment beiratni anyámat, s akkor egy másik tanár vette fel az adatokat.
-"Apja foglalkozása?" - tette fel a szokásos kérdést.
-"Famegmunkáló üzeme van" - húzta ki magát Nagymama.
Most már felvették a lányát.
Hiába, mert a budai úrilányok közössége nem fogadta be. Vagy csak nehéz volt neki a gimnáziumi követelményeket teljesíteni? Ki tudja. Mindenesetre a második évben kimaradt.

-"Szakmát kell tanulnia!" - döntött a családi kupaktanács. A két egykori varrólány: Boró és Nagymama csak valami ehhez hasonló szakmát tudott elképzelni egy lány számára, de olyat, ami több, mint a varrónőség.
Beiratták a textiltechnikumba. Ide szeretett járni anyám, no nem azért, mert annyira érdekelte volna ez a szakma, hanem inkább azért, mert ide alig jártak lányok, csupa fiúval volt körülvéve. Azért becsülettel elvégezte a technikumot. A szakmát valójában akkor tanulta meg igazán, amikor első munkahelyén élete nagy szerelme, egy textilmérnök kollegája türelmesen oktatta a gyakorlatban. Valóban kiváló szakembert képzett belőle!


Az 1950-ben vagy 51-ben anyám beiratkozott az egyetem esti tagozatára. Igaz, a matematika kissé nehezen ment neki, de hetenként kétszer egy igen magasra nőtt fiatalember járt hozzánk, hogy korrepetálja őt meg egy évfolyamtársát. (Emlékszem rá, mert ilyenkor nekünk gyerekeknek, nagyon csendben kellett lennünk). Rajzfeladatait többnyire apám csinálta meg, mert arra már nem jutott ideje.

A textilgyárban, ahol dolgozott nem fogadták kitörő örömmel továbbtanulási igyekezetét. Három műszakos beosztásba tették, így a foglalkozások nagyrészén nem tudott részt venni. Megszületett a kishúgunk is, s ez végképp lezárta anyánk nagyratörő terveit.

Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése