GŐZ ISTVÁN TÖRTÉNETE
Anyai ükapám Jászkisér számadó gulyása volt az 1800-as
évek elején. Tavasztól hóesésig több száz szarvasmarhát legeltetett a Hortobágy
Pálosi pusztáján. Az állatokért -az akkori törvények szerint- minden vagyonával
felelt. Megbecsült tisztség volt ez a községben és tisztes jómódot biztosított.
Egyszer, amikor több hónap után hazatért a gulya
legeltetéséből öregapánk, a szokásos tisztálkodásához fogott. Ehhez
hozzátartozott az is, hogy hosszúra nőtt haját a felesége fülig érőre vágja.
Hajvágás közben aprócska ükanyánk véletlenül a férje füléből is lecsippentett
egy keveset. Az egyébként szótlan ember ekkor felugrott és éktelen
toporzékolásba és ordításba kezdett. A feleség hangtalanul nézte a férfi
tajtékzását, majd amikor az lecsillapodott, végtelen nyugalommal, csöndesen
megszólalt: „Ehe, majd megijesztett kigyelmed!” Ezzel az ügy el volt intézve.
Történt azonban, hogy a betyárok kiszakítottak a
gulyájából több mint száz marhát. A károsultak kielégítéséhez minden földjét el
kellett adnia, csupán a háza maradt meg. Ezzel szegénysorba került, nem
maradhatott számadógulyás sem. Ekkor elhatározta, hogy felkutatja az elhajtott
marhákat. Nyakába kanyarította a szűrét, tarisznyáját és a pulijával nekivágott
a pusztának. Hetek óta járta már a Hortobágyot, amikor betért egy útmenti
csárdába, ahol éppen gulyások, csikósok mulattak. Asztalukhoz hívták, borral
kínálták, kérdezték, mi járatban van. Dédapám elmesélte milyen kár érte, és
hogy most keresi az elhajtott marhákat. A gulyások nagyokat hallgattak, majd az
egyik megszólalt: „Ha pápis - meglesz. Ha lutheránus - talán, talán. Ha kálusz
- sose lásd.” Ükapám nem tagadta, hogy ő bizony kálusz, vagyis kálvinista. Vita
kerekedett a vallásokról, s azzal érvelt valamelyikük, hogy a kálvinista hit
lopott hit. „Az meglehet -felelte ükapám- de az én gulyámból is a legjobbakat
válogatták ki, hát aki ezt a hitet lopta, annak is volt annyi esze, hogy ne a
rosszat vigye magával”. Ezzel a vallási vitát lezárták.
Dédapám járta tovább a pusztát. Már-már feladta a
reményt, amikor a puszta csendjében meghallotta egy ismerős csengő hangját.
Megismerte azt a pulija is, előbb csak vakkantgatott, ugrált, azután
nekiiramodott a gulya felé. A kutyák csaholására előjött a számadó is két
bojtárjával. A „Mi járatban van kend”-re ükapám elmondta, hogy mikor és
hányad-magával hajtották el tőle ezt a tehenet, tudni akarta, ki a gazdája,
hogy a többit is megtalálhassa. A számadó hosszan nézett farkasszemet
dédapámmal, de ő állta a nézését. Végül csak ennyit szólt: „Menjen kend haza,
ne keressen semmit!”. A számadó tekintetéből, hangsúlyából dédapám megértette a
puszták népének határozatát. Elköszönt és visszafordult. Érett kalászt
lengetett a szél Jászkisér határában, mikorra hazaérkezett. Addig sem volt
bőbeszédű ember, ezután egészen szótlan lett. Legénysorba került fiával aratást
és napszámos munkát vállalt, így kereste a kenyérrevalót. Már lemondott minden
reményéről, amikor egy borús októberi napon, gulyabehajtás idején ismerős kolompszót
hallott. Kirohant az útra, ahol a méltósággal lépegető bikával az élen nyolcvan
marha vonult hatalmas porfelhővel egyenesen dédapám udvarába. A bojtárlegény a
világ legtermészetesebb hangján jelentette: „Gazduram! Hazahajtottam az
elbitangolt jószágokat.” Meg is kapta a járandóságát, megitták az áldomást és
bőségesen megebédeltek. Ezzel ükapám veszteségének jórésze megtérült, a tehenek
árából hét hold földet visszavásárolt az eladottból. Felesége árvaleány volt,
de 5 hold földdel ő is szaporította a család vagyonát. Így lett 12 hold
földjük, amelyen haláluk után osztozkodhattak a gyermekeik
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése