IFJ. SZERÉMI ANDRÁS TÖRTÉNETE

András a baloldalon

12 éves volt, amikor meghalt az édesapja. Mint a család egyetlen fiúgyermeke, ő lett anyja egyetlen reménysége, aki majd kézbeveszi a gazdaságot. Segítségül magukhoz vették Mári nénénk 5 évvel idősebb fiát is. A két kamasz fiú már felnőtt gazdának érezte magát, legénykedni kezdett. íhol egy zsák kukorica, hol egy fél zsák árpa hiányzott, aminek az árát a kocsmában költötték el. Még az is előfordult néha, hogy a mulatozás utáni napon Öregmama nem tudott beléjük lelket verni, neki kellett az állatokat ellátnia. Szerették a lovakat, ezért túletették őket, majd kirúgták az istálló falát. Ilyenkor aztán télen csengős szánon, állva száguldottak végig az úton. Néha még a kis húgaikat is elvitték, akik boldogan sikítoztak a száguldó kocsiban. Ez így ment három évig.

Öregmama, aki egyébként igen kemény asszony volt, elhatározta, hogy véget vet a fiúk kilengéseinek. A megmaradt 12 hold föld a négy gyerek között felosztva amúgysem biztosítaná a megélhetésüket. Andrást a lakatos mesterségre akarta kitaníttatni sógoránál, aki megyeszerte elismert mester volt. Hanem Andrásnak nem tetszett ez a megoldás. Hetykén odacsapott az asztalra és odavágta anyjának: -„Nem leszek mesterlegény, amikor a magam gazdája lehetek, nem fogok idegen asztalhoz ülni, amikor ehetek a saját portámon is!”. Példátlan volt ez a hangnem szigorú anyja előtt, akit még pusztán magázni sem lehetett, csupán azt mondhatták neki a gyermekei, hogy: -„Igenis Kedvesanyám!” Nos hát, záporozni kezdtek a pofonok az engedetlen legénykére. Amikor elcsitult a vihar, András átsurrant a nagyapjáékhoz és elmondta nekik mi történt, és hogy ő bizony nem lesz mesterlegény. Az öregek összehívták a családi tanácsot. Úgy döntöttek, a fiúnak igaza van, egy gazdaembert nem érhet nagyobb szégyen annál, mint ha a parasztokon élősködő iparosok közé áll.

A családi tanács az édesanyját is maga elé rendelte, aki ráadásul még azt is a fejébe vette, hogy ő maga kitanulja a bábaságot, így neki is meglesz a megélhetése. Ez aztán már végleg felháborította a családot. Megvádolták, hogy „asszonyság” akar lenni, hogy eszét vesztette az úrhatnámságtól, amiért 25 hold föld gazdaasszonya lett. Ijesztgették, hogy nemcsak a férje, de valamennyi elhalt atyafia megfordul a sírjában ettől a szégyentől.

Ebben a haragvó családi körben a 36 éves özvegy úgy állt fekete ruhájában, mint a hajthatatlanság szobra. Tudta, hogy ha most enged nekik, örökre a gyámságul alá kerül. Perbe szállt a rokonsággal. A szemükre hányta, hogy bezzeg nem törődtek az árvákkal, amikor széthurcolták a gazdálkodó eszközöket, hogy ők hamarabb jussoltak a férje vagyonából, mint a saját gyermekei.

Andrást azonban felbátorította a család felháborodása. Kijelentette, hogy ő bizony nem lesz mesterlegény, inkább a kútba ugrik. Több sem kellett az amúgyis felhevült édeanyjának! Megragadta a karját, és a hajánál fogva húzta ki az udvarra a kúthoz. -„Nem kell beleugornod, beledoblak én magam, mert nem engedem, hogy gazduramék keze-lába légy egész életedben!”. A rémült család alig tudta kiszabadítani kezei közül a megszeppent fiút. A tettlegességgel fenyegető családi veszekedésnek az özvegy ekképpen vetett véget: -„No, hazafelé legény!” Ezzel elköszönt a családjától és zsandárként kísérte haza szó nélkül ballagó, szófogadóvá lett fiát.

András tehát kitanulta a lakatos mesterséget. Pestre költözött. Kezdetben ágyrajáró volt Angyalföldön, majd kibérelt egy kis házat és felhozta a családját is. Nővére, Juliska ugyanis 19 évesen meghalt első gyermek szülésekor, így édesanyjuk bábaasszonyi tanulása is kútba esett.

 András beiratkozott a technikumba is esti tagozatra, kisebb vizsgákat tett különböző gépek kezeléséből, ezért a keresete is megnőtt, ám mindez nem volt elég a család eltartásához. Behívták katonának, de csak két hónapig szolgált, mert családfenntartó volt. Törődött kis húgaival is: moziba, múzeumba vitte őket, gyakran sétált velük, hogy megszokják a várost, amelyet félelmetesnek találtak. Az I. világháború idején azonban már nem kapott felmentést, a háború kitörésének másnapján behívták katonának. Egy év múlva elesett az olasz fronton. A megfogyatkozott család ismét fenntartó nélkül maradt.

András a katonák között (az 1.sorban balról a második)