Tiszaszentimre -a községi honlap szerint- "a szentté avatott Imre hercegnek nevét viseli. Első okleveles említése 1325-ből maradt ránk, Zenthemreh alakban. Közigazgatásilag a 300 fős lakosságú Újszentgyörgy is Szentimréhez tartozik, amely szintén Árpád-kori település, de a törökkor elején elpusztult. Szentimre a tizenötéves háborút is átvészeli. Sőt a XVI. század végétől reformátussá váló falu - a török-tatár hadak és a magyar végvárak későbbi pusztításai ellenére az 1713. évi nagy betelepülésig is fennmarad. Az anyakönyvvezetés kezdete az 1739-es esztendő. 1750-től a község gyarapodása felerősödik. Első pecsétjét 1756-ból ismerjük - a templom, a fa és a hal motívumokkal -, körirata magyar nyelvű: " TI. SZ. IMRE PE: 1756. " Lakossága az első népszámláláskor 1382 fő volt (köztük 59 nemes). Szentgyörgypusztán 12 személy lakott. A község temploma 1783-ban épül fel, sajátos tornyát 1800-ra emelik hozzá, addig haranglábat használtak. Értékes építészeti emléke még az egykori "Samu-kastély". A kunhalmokat is őrző faluban a szántóföldi gazdálkodás mellett a XIX. század közepére meghonosodott a szőlő- és dohánykultúra. Az ipar fő területét a községi malmok jelentették. Tiszaszentimre további fejlődését alapvetően befolyásolta a Karcagot Tiszafüreddel összekötő vasút 1896-ban történt átadásra, fontos utazási és szállítási lehetőséget teremtve. A lakosság a legnagyobb lélekszámot 1949-re érte el, 3949 fővel. A katolikusok száma is meghaladta ekkor az ezer főt. Templomukat 1936-ban emelték, Szent Imre tiszteletére. A község ma is autentikus névalakja - az 1898. évi 4. tc. alapján - 1901-től használatos. A lakosság száma ma, mintegy 2500 fő, a település területe pedig 6623 hektár. "
A református templomNagypapáék 1949-ben költöztek vissza. Nagypapa megvette a község egyik legszebb házát a községházától nem messze és ott vegyesboltot nyitott. Volt abban minden, ami a vidéki embereknek kellett: élelmiszer, ruhaanyag, csavarok és szerszámok. A ház egyik részében volt a bolt, a másik részében a lakásuk. Szép nagy kert tartozott hozzá gyümölcsfákkal, veteményes- és virágoskerttel, ahogy illik. Nagypapa mutatós deszkakerítéssel vette körül.
Egyetlen rokon családra emlékszem innen: Teri nénire, aki unokatestvére volt Nagypapának és a lányára Fehér Erzsikére, aki Szöllősi Gyulához ment feleségül. Az édeanyja akkor már régen özvegy volt, éppen mint Szöllősi Gyula édesapja. Így aztán a két "öreg" is összeházasodott. Erzsikének egy hozzánk hasonló fia (Gyula) és egy lánya (Erzsike) volt, velük gyakran játszottunk együtt.
Két vagy három nyarat töltöttünk náluk a hugommal.
Mikor először mentünk oda, Nagymama szerzett nekünk két kiskutyát is. Meglehetősen csúf kis állatok voltak, a fajtájukra nem emlékszem, de olyan kisméretű, cérnalábú, sovány kutyák voltak. Homokozót is csináltak nekünk, ahol a hugom előszeretettel játszott. A kiskutya (Alma és Körte volt a nevük) leült mellé és türelmesen nézte az "építkezést", majd amikor készen lett, nagy sebességgel szétkaparta az egészet. A hugom persze ordított. De szétrágták a drága kaucsukbabáinkat is. Egyszóval, nem tudtuk megszeretni őket, és ahogy hazajöttünk Nagymama túl is adott rajtuk.
Szerettünk a boltban is sertepertélni, mert sokféle cukorka és csokoládé is volt ám ott! Hugom nagyon rossz evő volt, ezért csak keveset kaphatott ezekből, de ha nem "acskóval" kapta a cukorkát, levetette magát a bolt olajos padlójára és ott hisztizett.
Gyakran eljártunk a közeli kocsma udvarára is játszani, no nem a kocsma kedvéért, hanem mert ott lakott a Cuci névre hallgató kis barátnőnk a testvéreivel. A kiskamasz fiúk gyakran megkergettek bennünket, ilyenkor rendszerint a budiba zárkóztunk be, onnan kiabáltunk ki nekik. Egyszer egy kissé kapatos férfi viccből azzal fenyegette a hugomat, hogy bedobja a budiba. Fel is emelte és ott tartotta a lyuk fölött egy darabig, de persze aztán elengedte. Rémülten szaladtunk haza, elmeséltünk Nagymamának az esetet. Ő éppen tésztát gyúrt, és a sodrófával a kezében azonnal elrohant a kocsmába, majd végigkergette a falun a jókedvű atyafit.
Egyszer -ki tudja miért?- két kötőtűvel szaladgáltam az udvaron és sikerült úgy elesnem, hogy a kötőtűk a szájpadlásomba fúródtak. Akkor a kocsmárosék felültettek a kocsmapultra és erős pálinkával kellett öblögetnem, nehogy elfertőződjön a seb. Ezzel a dolog el volt intézve. A nyoma máig megvan.
A szép idők nem sokáig tartottak, mert a Rákosi-érában államosították a boltot és elvették a hozzá tartozó lakást is. A bolt megmaradt, de a szép deszkakerítést eltüntették, a gyümölcsfákat kivágták, hogy meg tudjon fordulni a szállítóautó. Nagymamáék arra kényszerültek, hogy hozzánk költözzenek. Mi akkor már Pesten laktunk és volt egy háborúból maradt romos szobánk. Azt rendbehozatták és ott laktak, 10 évig, amíg Nagypapa el nem érte a nyugdíjjogosultságot.
1956 után visszakapták az alaposan tönkretett ház törvénytelenül elvett lakrészét. Nagymama akkor leköltözött egy időre, de aztán hamarosan eladta a lakást. A pénzt félretették és amikor Nagypapa nyugdíjas lett, Nagytétényben vettek egy házat maguknak, ott éltek halálukig.
Tiszaszentimrén nem jártam azóta.
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése